Két világ között

Te hol vagy otthon?

5 of March - 5:52pm Unawatuna, Srí Lanka

Vannak helyek, ahova elutazol. És vannak helyek, amelyek valahogy… hazavisznek. Srí Lanka nekem ilyen lett.

Amikor négy éve először leszálltam a repülőről, teljesen elvarázsolt a trópusi hangulat, de még nem tudtam, hogy ez a sziget egyszer az otthonomnak fog érződni. Azt hittem, csak egy újabb kaland. Egy újabb pecsét az útlevélben, egy újabb egzotikus állomás a világ térképén.  Azóta most vagyok itt hatodjára. 

Lassan, észrevétlenül beszivárgott az életembe. Először a meleg hajnalok, amikor a dzsungel már ébren van, de a világ még félálomban lebeg. A párás levegőben táncoló pálmák, a majmok játéka, ahogy pajkosan ugrálnak egyik fáról a másikra, és a levegőben ott van a friss kókusz, a fűszerek és az ellenállhatatlan füstölők illata.  Aztán jött az óceán

Az óceán itt nem csak háttérzaj. Nem csak egy szép látvány a horizonton. Az óceán él. Lélegzik, változik, hív, néha pedig nagyon határozottan nemet mond.

Amikor elkezdtem szörfözni, azt hittem, majd én irányítok. Majd megtanulom a technikát, és kész. De az óceán gyorsan megmutatta, hogy ez nem így működik. Ott nem lehet erőből. Nem lehet sietni. Nem lehet okosabbnak lenni nála. Ott csak jelen lenni lehet. Figyelni a hullámokat. Figyelni a ritmust. Figyelni saját magad. Srí Lankán tanultam meg szörfözni, de valójában valami sokkal fontosabbat tanultam meg: alázatot.

Azt a fajta alázatot, amikor elfogadod, hogy a természet nagyobb nálad. Hogy vannak napok, amikor a hullámok visznek, és vannak napok, amikor csak ülsz a deszkán és nézed a végtelen óceánt. És mindkettő rendben van. Az óceán megtanít jelen lenni. Nem tegnapban. Nem holnapban. Itt és most, a pillanatban.  Abban az egyetlen pillanatban, amikor a hullám megérkezik. És ha figyelsz, meglovagolhatod. Ha nem, akkor újra kezdheted.

Srí Lanka nekem ezért lett otthon az elmúlt négy évben. Nem csak a pálmák, a fűszerek, a meleg esték miatt. Hanem mert itt tanultam meg igazán hallgatni. Az óceánra. Ès magamra. És egyszer csak azt veszed észre, hogy a napjaid ritmusa már nem a naptárhoz igazodik, hanem a hullámokhoz.

Srí Lankán az időnek furcsa természete van. Néha úgy telik, mintha gumiból lenne. Néha pedig egyszerűen megszűnik létezni. Persze van az a része is, ami… hát… kaotikus. Itt a „mindjárt jövök” jelenthet 5 percet vagy 2 órát. Az út közepén békésen sétáló tehén teljesen normális közlekedési akadály. És ha valamit „holnapra” ígérnek, az valójában egy nagyon spirituális fogalom. De pont ez benne a gyönyörű.

Srí Lanka nem akar tökéletes lenni. És talán pont ezért olyan könnyű itt levetkőzni a túlzott tökéletességre törekvésünket is. Négy év alatt a sziget lassan elkezdett belém költözni. A fűszerek az ételeimbe. A sós levegő a bőrömbe. A lassúság a gondolataimba.

Itt tanultam meg igazán, hogy a nap nem akkor kezdődik, amikor kinyitod a laptopot, hanem amikor mezítláb kilépsz a homokba. Hogy egy jó beszélgetéshez nem kell program. Elég egy kókusz, egy naplemente, és valaki, aki ráér. És persze itt van a yoga is. A Shala, ahová mindig visszamegyek gyakorolni, mert emlékeztet arra, hogy bárhol is járunk a világban, végül mindig ugyanoda térünk vissza: önmagunkhoz.

Srí Lanka számomra nem csak egy hely lett a világ térképén. Hanem egy ritmus. Egy íz. Egy illat. Egy érzés, hogy valahol a világ másik felén van egy sziget, ahol a pálmák alatt mindig van egy kis hely számomra. És ahol az élet valahogy egyszerűbb.

6 of March 4:48am Airport - Istanbul, Turkey

Van egy furcsa hely a világon, ahol mindig kicsit elvesztem az egyensúlyomat. A reptér. Most éppen Isztambulban. Az ablakokon túl repülők érkeznek és indulnak, emberek sodródnak egyik kaputól a másikig, bőröndök gurulnak, kávék gőzölögnek. Egy hatalmas átmeneti tér. Senki nem marad itt igazán. Mindenki valahonnan jön és valahová tart.

És én valahol középen vagyok. Srí Lanka még ott van a bőrömön. A levegőben érzem a fűszerek illatát, a sós óceánt, a lassú reggeleket a dzsungelben. 

És közben épp Magyarországra tartok. A gyökér. A nyelv, amin gondolkodom. Az emberek, akik ismerik azt a verziómat is, aki még nem tudta, hogy egyszer a világ két pontja között fog ingázni. A kettő néha szépen megfér egymás mellett. Máskor viszont feszülnek. Mintha két gravitáció húzna egyszerre. Van, hogy Srí Lanka hiányzik Magyarországon. Van, hogy Magyarország hiányzik Srí Lankán. És ilyenkor könnyű azt hinni, hogy valahol nem jó helyen vagyok.

De a yogában van egy érdekes gondolat: az átmenet a legerősebb tér. Nem a póz eleje. Nem a póz vége. Hanem az a lebegő pillanat a kettő között. Ott nincs kapaszkodó. Ott nincs régi forma. És az új még nem született meg.

A yoga ezt hívja antarának – a köztes térnek.

Spirituálisan ez a hely gyakran a legtermékenyebb. Mert amikor két világ között állsz, már nem vagy teljesen az, aki voltál, de még nem tudod pontosan, ki leszel. Ez a bizonytalanság néha kényelmetlen. Néha kicsit bizonytalan. Néha viszont elképesztően izgalmas. De talán pont itt történik az átalakulás. A reptér furcsa módon mindig emlékeztet erre. Hogy az élet nem csak érkezésekből és indulásokból áll. Hanem rengeteg köztes térből. És lehet, hogy nem is választanom kell Srí Lanka és Magyarország között. Lehet, hogy a feladatom egyszerűen az, hogy megtanuljak két világ között otthon lenni. 

7 of March 6:22pm Balatonszőlös, Magyarország

Magyarország az a föld, ahol minden ismerős. A nyelv, a humor, az utcák illata eső után. Ahol a gyerekkori emlékek ott lapulnak a házak falában. A Balaton partján állva nincs pálmafa. Nincs állandó nyár. A víz sem sós. És mégis van benne valami mélyen ismerős. Az a fajta csend, amit csak a gyökerek tudnak. Az a fajta levegő, amit a gyerekkorod már egyszer belélegzett. Rájöttem, hogy az otthon nem mindig ott van, ahol a szíved kitágul. Néha ott van, ahol összerendeződik. Srí Lanka megtanított jelen lenni, lassítani. De valami bennem közben halkan elkezdett visszahívni. Nem hangosan. Nem drámaian. Csak úgy, mint amikor az anyaföld gyengéden magához húzza a fákat a gyökereiken keresztül. Hazaköltözni nem menekülés volt.
És nem is visszalépés. Inkább egy kör bezárása. Most a Balaton partján ülve néha még mindig érzem az óceánt a bőrömön. De közben már érzem azt is, hogy ide is tartozom. Két világ között élni sokáig billegésnek tűnt. Most már inkább hídnak érzem.

A yogában van egy pillanat minden egyensúlyi pózban. Amikor a test még remeg. Amikor még keresi a középpontot. Az a pillanat nem hiba. Az maga a gyakorlat. Talán az életben is így van. Talán a két világ között állni nem bizonytalanság. Hanem tágulás. Lehet, hogy nem kell választani. Lehet, hogy a szívünk egyszerűen nagyobb lett annál, hogy csak egy hely férjen bele. És talán az otthon végül nem is egy hely. Hanem az a pont, ahol a múltad, az utad és a szíved egyszerre érkezik meg.

Srí Lanka megtanított jelen lenni. Magyarország emlékeztet arra, honnan jöttem. És valahol a kettő között történik most az élet. Mint a belégzés és a kilégzés között az a csendes pillanat.

Ahol minden egyszerre igaz.